Samsung N510, N140 és N130 – változatos netbook kínálat
Samsung N130 és N140
A Samsung eddig sok termék ágazatban ért el sikereket, azonban a hordozható gépek piacán eddig csak botladozott a cég. Most talán felnőttek a feladathoz és három, egészen ütős netbook-ot mutattak be. (Korábban az optikai meghajtók és a merevlemezek terén is hasonló volt a helyzet. Először jöttek a bóvli, kísérleti modellek, majd egyre jobb, idővel pedig piacvezető termékek..)
Netbookot gyártani bárki tud, legalábbis a felhasználóban ez a vélemény formálódhat, látva hogy lassan boldog-boldogtalan netbookot készít. Azért az állítás kicsit sántít, hiszen abból, hogy egy Atom processzort és egy 9”-os kijelzőt összekapcsolunk, még nem lesz használható netbook. A Samsung N130, N140 és N510 esetében persze szó sincs összedobált megoldásról, sőt, a gyár mérnökei szépen kitettek magukért.


Az N130 és N140 igazi internetezős hordozható számítógép. A megszokott Atom N270-es processzor mellé 1 GB DDR2 memória jár, 160 GB HDD kíséretében. Változtatási lehetőség persze van, ugyanis az N140 esetében kérhető N280-as Atom CPU is, illetve minkét modell kapható 250 GB-os merevlemezzel. (Ekkor viszont Windows 7 operációs rendszert is kapunk, akár kell, akár nem.) Az N130 és N140 között még két apróbb eltérést találunk. Az egyik az, hogy az N140 kizárólag 6 cellás akkuval érkezik, míg kistestvére elérhető lesz 3 cellás, olcsó aksival is. Egy másik eltérés, hogy az N140 Bluetooth vevővel is rendelkezik.

Mindkét termék (N130, N140) 10,1”-os, 1024 x 600-as felbontásra képes megjelenítőt kapott, természetesen LED háttérvilágítással. A LED kijelzőnek, illetve a 6 cellás akkumulátornak köszönhetően az N130 7, az N140 pedig akár 10 órán keresztül is képes üzemelni, egyetlen töltéssel.

A cikk nem ért véget! A következő oldalon az N510-ről olvashatnak >>
Kapcsolódó tartalmak
- nVIDIA sajtótájékoztató – Ion és Tegra minden mennyiségben
- Silicon Power 2,5”-os SSD meghajtók
- HP Mini 5101 netbook sorozat
- Új Acer Aspire One modellek, 10,1-es és 11,6-os kijelzővel
- Lenovo IdeaPad S12 netbook - nVIDIA Ion chipsettel
- Mio P360 és Mio C520
- Asus Disney Netpal MK90 netbook – kizárólag gyerekeknek
- Asus N61 – Multimédia mindenek felett (frissítve)
- Gigabyte M1022 netbook
- LG XNOTE X-130 netbook 12 órás akkumulátorral
- Tovább dübörög az Acer: Aspire 3935 és Aspire 8935G notebookok
- Lenovo IdeaPad U150 – A CULV platformra épülő netbook
- Asus UL30 – az új U széria egyik igen drága képviselője
- ASRock M15 notebook – MultiTouch felülettel
- Asus S121 – Ultravékony, ultradrága
- Toshiba Qosmio - Gamer notebook család
- Dell Latitude Z600 – nagyon vékony, nagyon drága üzleti notebook
- MSI CR600, CX600, CR700 és CX700 laptopok
- HP Pavilion DV2 netbook
- Sharp PC-Z1 – netbook 5 colos érintőképernyővel





